'Családi' kategória archívuma.

Omszk-parki futás: idén is második hely

Futni jó!
Hiába, illetve mégsem. A második hely, jóleső érzéssel töltött el idén is, mondhatom rendhagyó módon. A felkészülési időszak apróra zsugorodása ellenére magamhoz képest komolyat javítottam, még akkor is, ha csak a második helyre volt mindez elegendő. Az üröm az örömben, hogy idén squash, vagy kondi bérlet helyett egy mérleggel jutalmaztak, amit nem fogadthattam el….a […]

írva vagyok

Elég volt a hallgatásomból. Gondolhattam volna ezt is, de más történt. Talán valamiféle határátlépés, határátosonás.  Úgy érzem, újra szükségem van az írásra - miután írtam  vagy 12 oldalt angolul, és a beadási határidő napján kiderült, hogy nem is tudnék elmenni Svédországba, arra a workshopra, ahol lehetne vitatkozni az irományomról, gondoltam, átvezetem ezt a mérhetetlen energiát.
Ha […]

Madarász Piroska otthon születése

Piroska, haramadik gyermekünk, akárcsak az előző kettő, szintén hálószobánkban látta meg a napvilágot (pontosabban, egy gyengécske lámpa fényét). Fontosnak érzem, hogy megosszam mind ezt a születés-szülés történetet, mind pedig a mostani helyzethez kapcsolódó érzéseimet.
Jöjjön tehát Piroska születésének története.

Családfa

Elkezdtem egy sorozatot Lajos bátyámmal, családunk legidősebb tagjával. Az életéről, rokonokról, történetekről kérdezem, mint a legidősebb kútfőjét családunknak. Az első beszélgetés után egyre erősödött bennem az a vélekedés, hogy szükség van egy olyan internetes rendszerre, ahol vizualizálni lehet a családi kapcsolatokat, fotókat, videókat, zenéket helyezhetünk el, és láthatjuk egymás szülinapját. Ahol szabdon tágulhat a család […]