Most itt ülök, mangalica szalonna, hagyma és népitánc tanulás után, tűz, fa, famászás, capoeira, nevetés, barátság.
Companero.
Reggel, szerettem volna elindulni egy konferenciára, Siófokra. Ehelyett kora reggel a munkatársaimmal folytatott telefonbeszélgetés eredményeképpen úgy döntöttem, elhalasztom az indulásomat. Először elmentem a Szakmai Kollégiumi ülésre, közben az ülés vezetője elment, mert a közelben, a rendőrség előtt karambolozott a volt kolléganőnk, a munkatársam jelenlegi kolléganője. Elment, majd visszjött.
Miután megállapítottuk, hogy nemcsak jó ötlet az általam javasolt képviselők képzésének módszertana, de szükség is van rá.
Hamarosan útnak indultam, előtte még hazaugrottam, integettünk a gyerekekkel, meg az anyósommal, majd elmentem.
A városi dugót nehezen viselem. Mint kerékpáros ember ilyenkor szívem szerint gyónnék a kerékpárok
Mindeközben megnéztem egy videót, és egy, a levelesládámba érkezett üzenet révén megismertem alkotójának egyedi véleményét (Ő David Berry honlapja)és most nem akarta elengedni a linket a szövegszerkesztő, és végig ezt a szöveget is a film hivatkozásának tekinti. Talán nem is véletlenül hangsúlyozza ennek szerepvállalását a jelenlegi kedélyállapotomban. Nézzétek meg. Ha már ennyire felhívtam figyelmeteket rá.
)
Aztán persze módjával de siettem. Az autóm, olyan 100-110 környékén fogyaszt finoman. Esőben kicsit kellett gyorsabban mennem, hogy ebédet is kaphassak. Persze Siófokon nem találtam meg egyszerűen a helyet, az éhségem viszont annyira nem volt jelen. Habár tegnap remek edzést tartott Ving-Tsun mester barátom, mégis, most is érzem, hogy nem oly jó ez a sok ülés.
Az autó kényelmetlen volt, de odaértem és egy kevés salátával, indián és jázmin rizzsel, valamint burgonyapürével oltottam éhségem a borszervírozók társaságában.
Azért rádöntöttem egy kólát és egy ásványvizet büntetésül. A waldorf saláta és a tészta saláta végülis nem volt rossz.
A konferencián nagyszámú beszélgető fogadta a Simon Géza közigazgatási informatikai kormánybiztos előadását.
Sajnos nem volt az előadás magaslatán, bár lehet, hogy az ebéd utáni csevely fogadott belépéskor. Mindenestre, olyan volt, mintha egy osztályterembe lépnék be. Egy pofátlan tanulókkal teli osztályterembe, ahol beszélgetnek az előadás alatt - gátlástalanul.
Tiszteletlenség. És ha ők lennének a helyében?
0 Hozzászólás - “E-kormányzattól a közösség fejlesztésig - Szentendre-:>Siófok-:>Kunbábony”