2006. November. archívuma.

Moodle - a lá Damjanovich

Moodlemoot konferencia a nyílt forráskód, az e-learning és a közösség jegyében.
Cívisváros -
Második előadás - Damjanovich Nebojsa: Moodle a multik barátja

Nem ismertem korábban, pusztán szakcikkeiből és hírleveleiből Damjanovich Nebojsát,

de az előadása révén is a korábban szimpatikus képét erősítette. Nem döngetett kapukat, de elmondott néhány lényeges aspektust.
Előadásában bemutatta, hogy ő hogyan használja munkái során (marketing képzés […]

Moodlemoot konferencia Debrecenben

Tegnap este jött a levél, hogy a TAVAM egyik lelkes munkatársa, bíztatásomra lefordította majdnem teljesen egy, a szakma által már régóta várt szoftvert, az -et. Egyből fel is tettem a moodlemoot konferencia fórumára, bíztatva egy civil önkéntes segítőmunkájának nyílt forráskódú közösség általi elismerését.
Még nem jött válasz, de nagyon büszke vagyok rá, hogy egy nem […]

Gyermekek fotói

Édesanyám régi ismerőse kért meg, hogy tegyek fel friss fotót a gyerekekről.

Határ a csillagos ég

Biztos többen voltunk már abban a helyzetben, hogy vagy meg szerettük volna láttatni, vagy meglátni a csillagos égen lévő alakzatokat.
Egy hasznos kis szoftver ebben nyújt segítséget, akár papák, akár szerelmesek vagyunk.
A Stellarium.org szoftvere ebben segít nekünk.
Jó használatot!