Dávid barátomnak.
Ami lent van,
másszor fent nyeri el értelmét.
S ami fentről száll alá,
a mélyből még erősebben tör az ég felé.
Az ég vonzása, a lelkek találkozása.
A föld, e mennyország közös állomása.
Kiben benne lakozik a titka a mi tudásnak,
Testét nem választja szét, csak a világ hiánya.
S beteljesülését a hiányban találja,
keresés nélkül leli meg a fény szeretetének vallomása.
Miképpen dérvirág törik szét, ha láb reám tapos
szívem szakad meg.
Csillagos ég alatt fagy a tűz megfagy - lángbaborult jéghegybe menekülsz.
Nincs visszaútja a párává nemesülő megkövült kristály-víznek,
felhőotthonban lel menedéket, körbenforgó fedezéket.
Csepegő fészket.
Ide csapódik most le sejtpárám, ide,
nézzed, hallgasd,
a csendben dübörgésed.
0 Hozzászólás - “Versek”