Egy-egy játék, tetszés szerint ismételhető, ez egyike a játék leglényegesebb momentumainak, befejezése után nem tűnik el, újra és újra átélhető, az emlékezetben rögzül.
A játék, ha magasabb szempontból vizsgáljuk, mindig egy időtlen kozmikus folyamat harcát, ábrázolását jelenti. A játék folyamán átélt lelkiállapotok megegyeznek a köznapi valóságban megéltekkel, tehát a játék irrealitása nagyon is realitás. Maga a valóság, ha az átélést, az intenzitását és minőségét vizsgáljuk. Valóság a valóságon kívül, álom az álmon kívül.
A játékok legmélyebb átélési formája, a kultusz szent szférája az ünnep. Az ünnepek által körülhatárolt szent játéktér, a társadalmi élet felfüggesztése egy szent játékidő kedvéért több mint előadás, több mint szimbolikus látszatmegvalósítás, hatása még tovább él, mint a “közönséges” játéké, a tánc és zene által megélt elmélyült magasztos érzések utórezgése beragyogja a külső világot, belül biztonságot, rendet és jólétet hagyva maga után a következő szent játékidőig. Az ünnepek, a szent játékok tehát a kozmikus történések ismétlései, melynek megélésében minden részt vevő részesül, hatása analóg a valósággal, maga a misztikus valóraváltás. Bennünk észlelve a kifejeződésre vágyó kozmikus világrendet, az ünnepek hatásos eszköznek bizonyulnak e rend fenntartásában.
0 Hozzászólás - “Első cikkem, mi megjelent”