Elkezdődött

Miután sikeresen regisztrálódtam a választási adatbázisban, és a hivatalos értesítés is megjött postai úton, valódi képviselő-jelöltnek tekinthetem magamat.

Mielőtt elindultam a helyi újságban meghirdetett programismertetőmre, melyre minden képiviselő-jelöltet és lakost szeretettel vártam, a VKC.TV-n megtekintettem a szerdán felvett, minden képviselő-jelölt számára azonos feltételek melett biztosított stúdióbeszélgetést - a körzetem tagjaival.

Saját magam visszanézése nem erősített meg, de elindított a Schieszl Vendéglőbe.

Illúzióim nem voltak, hiszen szinte aznap jelent meg az újság, így nem vártam, maximum 1-2 embert.

Édesapámon kívül, még egy független polgármester-jelölt, Rackó Iván volt kíváncsi arra, hogy tulajdonképpen mit is akarok én, alig 3 éve Budakalászon élő fiatalember mint képviselő. A beszélgetés hosszúra nyúlt, fröccsel ízesítve az estét, majd később egy újabb képviselő-jelölttel, ám más asztalhoz ült le végül Tolonics István, vetélytársam a 4. körzetből.

Persze, mi is ott kötöttünk ki, én meg itt végzem a gép előtt, lassan befejezve a megismerését a blog adta funkcióknak.

A kérdés nyitott - miért érzem, hogy én, mint képviselő kellek Budakalásznak?

0 Hozzászólás - “Elkezdődött”


  1. Nincs hozzászólás